Mentálhigiéné

Szeretem Bihari Vikit.

Egyik posztja hatására jöttek elő a gondolataim. Nem a szereplők a lényeg, hanem amiről ír.

“Ma, Magyarországon azért van pokolian szar állapotban nagyjából nyolcmillió ember, mert nem kér segítséget, ugyanis abban szocializálódtunk, hogy dilidokihoz csak a dilisek járnak, rendes magyar ember inkább iszik, összeveri a családját, játékgépezik, öngyilkos lesz, vagy pusztán a viselkedésével és az érzelmi éretlenségével nyírja ki a közvetlen környezetét.”

Ki éri el az 1 millió balesetmentes kilométert?

Mit tudhat az az ember, aki ezt eléri? Biztos, hogy több van mögötte, mint a puszta szerencse. Ha a tudatosságot nézzük, akkor a dynomen helyzetek felismerése, és erre történő helyes reagálás biztos, hogy alappillér. De mi a helyzet az emberi tényezőkkel, azon belül is a kedvencemmel, a csatornakapacitással? Mi vonja el az ember figyelmét vezetés közben? Nem csak ott helyben történéssel (telefon, beszélgetés, főzés-vasalás), hanem miken járatjuk az agyunkat, ami viszi a biteket, és csodálkozunk, hogy a hétből (plusz/mínusz 2-3) nem marad egy sem. Járattad már az agyadat vezetés közben oda nem való dolgokkal? “Be kell fizetni a törlesztőrészletet”…“beteg a gyerek”…“bukik a gyerek”…“3 hete nem bújtunk össze az asszonnyal, mi baj lehet?”…“meló után venni kellene egy új csaptelepet, mert a régi folyamatosan csöpög”…“mit főzzek este?”…“késésben vagyok”…“de szar a hajam”…“megint híztam”…”a FUTÁR 5 perces késést mutat, nem tudok bemenni pisilni”…”de ótvar ez a jármű, nem igaz, hogy nincs másik”…”köhögök, mint az állat és drága is, de legalább megnyugtat a cigi”…

Sok éve hallottam egy történetet, amit nem tudok, hogy pontosan igaz-e. Állítólag a ‘80-as években készült egy olyan kutatás, ami azon embereket vizsgálta, akik elérték az 1 millió balesetmentes kilométert. A sok különböző jellemző mellett felfigyeltek arra, hogy a rendezett családi háttér a legtöbbnél megjelent. Hm, ez lenne a titok nyitja? A közösségi közlekedési járművezető munkája nem fenékig tejfel. Állítom, hogy súlyosan egészségkárosító az egész. Viszont nem varrhatjuk az egész felelősséget a műszak, a forgalom, a menetirányítás, a többi autós, az utasok nyakába. Igen, vannak, akiket csak a forgalom és az utasok zavarnak. Ha ezek nem lennének, egy jó kis körpályán remekül el lehetne közlekedgetni.

De mit teszünk egyénileg?

Leginkább mutogatunk minden(ki) másra; a sanyarú gyerekkorra, a jelenlegi körülményekre. Hülye a főnök, a munkatárs, az asszony, a gyerek, a gyerek tanárja…mindenki.

“a magyarok menjenek terápiába. Lehet ez önismeret, tánc, csoport, képzőművészet, mozgás, zene, de hogy meg kéne tanulni traumákat feldolgozni, és önmagunkhoz közelebb kerülni, hogy megállítsuk azt a transzgenerációs szarcunamit, amit a szüleink még nem tudtak, mert ha tovább debilizáljuk és bántjuk az utódainkat, ha nem változik meg a társadalom hozzáállása saját magához, az katasztrófához fog vezetni.”

Ha vakbélgyulladásod van, nem fekszel fel a konyhaasztalra, hogy otthoni körülmények között oldd meg a problémát, hanem irány a doki. De ha a test betegségével szakemberhez fordulunk, akkor a lélek betegségére miért gondoljuk azt, hogy kipislogható, hogy simán megbeszélhető a családi kerekasztal körül, vagy a haverokkal egy bambizás közben? Szóval mutogatsz még visszafelé, vagy megpróbálod letenni a kurva nagy csomagodat, amit kaptál? A legfontosabb “miért” szerintem ott rohangál körülötted…hogy a gyereked lásson megfelelő mintát a szarcunami kezelésére. Minden kerületben létezik családsegítő, mentálhigiénés tanácsadás. Ha úgy érzed csapnak a hullámok, menj el. Hidd el segít. Saját tapasztalatból is mondom.

A KAH eseménysorozatban beszélgettem már közlekedéspszichológussal, pszichológussal, és a közeljövőben szociológus, mentálhigiénés és dietetikus szakember is lesz a vendégem.