A buszvezető sokadik kanyarját gyűri. Mióta párja elhagyta, sokadik hónapja éli egyedül életét, sokadik napja fekszik le egyedül este. Mai nap sok megállóban állt már meg, sok utas szállt fel, sok jegyet adott el, sok ember nézett rá haragosan, amikor nem tudott visszaadni. Sok autó van ma az utcán, de sokadik munkanapján okát sem látja ennek, sok napja nem kapcsolta be a tévét. Sok szín sokfelé. A fehér hóval borított utcán sok fekete alak járkál, kezükben sokszínű virágok tömkelege. Sok autó mindenfelé, sokkal több, mint ilyenkor szokott. Állnak aztán araszolnak, majd állnak és dudálnak. Index jobbra, kormány balra. Egyik elindul, másik leparkol. Emberek beülnek, üres a járda, de újabbak szállnak ki, folyton tele a kép. Másodikként áll az autó, nem indul, pedig a vezető benne. Utas nincs a környéken, mire vár?
– Menj már! – Sokan jönnek szemből, nem tudja kikerülni. Látja a férfit, lehajtott fejjel ül a kormány mögött…
– Menj már, ne aludj! – Végre elfogynak szemből. Ahogy elkezdi balra tekerni a kormányt, a kürtöt is hosszan nyomja, felnéz a férfi. Mellé ér a busszal, megáll, az első ajtót kinyitja.
– Miért állsz meg itt? – ordítja felé. A férfi oldalra néz, de mintha nem foglalkozna azzal, hogy rossz helyen van éppen.
– Mi van, a füleden ülsz? Húzzál már innen! A férfi leengedi az ablakot.
– Mit akarsz?
– Mi az, hogy mit akarsz? Útban vagy, kerülgetni kell…
– Hagyj már békén… és emeli vissza az ablakot.
– Te vagy szabálytalan, és még játszod az eszed? Elkezdi zárni az ajtót, de a résen még kipréseli – Akkor menj a k*rva any*dba! – Gázt ad, és beáll az autó előtt 10 méterre lévő jelzőlámpához. Ez is most váltott pirosra – dühöngve csapja hátra a kéziféket. A középső tükröt nézi, láthatólag az utasoknak nem tetszett a közjáték. Balra mozdul valami a perifériás látómezőben. Az elhúzott oldalablak felé fordul. Villan egy ököl, nincs ideje elkapni a fejét. A találat előtt felismeri még az előbbi autóst…
Már fél év eltelt, de azóta nem járt nála. Eddig nem tudott erőt venni, ma talán eljut hozzá. Bár családja volt sok éve, de édesanyja mindig fontos maradt az életében, rendszeresen jártak hozzá az unokákkal. Anya pedig sütött-főzött, mosollyal várta őket. Aztán egyszer csak a szíve megállt. Soha nem betegeskedett, nem is értette senki, mi történt. A temetés után próbált a munkába menekülni; késő éjszakáig dolgozott, és csak akkor ment haza, amikor már mindenki aludt, hajnalban pedig korán kelt, kerülte mindenki társaságát. Sokat beszélgettek, hiányzott neki, nem talált magyarázatot a történtekre. November elsején nagyon korán jött az első hó. Jelnek tekintette, úgy vélte, talán ma. Mindenki otthon volt, némán ültek az ebédnél. Utána kiment az autóhoz, beült, és elindult a temető felé. Közeledett, egyre több autó lett körülötte. Kereste hol állhatna le, de mindenhol parkoltak. Már a harmadik kört tette meg, és még virágot sem vett. Türelmetlenül araszolt előre a kocsisorban. Kinézett egy helyet, de mire közelebb ért, valaki már beállt oda. A harmadik ilyen helyzetnél megállt a várakozók mellett. Lehet, mégsem kellene mennie. Ez is egy jel lenne? Megpróbálta, de nem tud hol parkolni. – védte a helyzetét. Mit csináljon? – ült tanácstalanul, fejét a kormányra hajtotta. Így telhetett el pár perc, amikor hosszú, hangos dudaszó ébresztette. Egy busz állt meg mellette, első ajtaja kinyílt, és egy ordítást hallott. Nem akart senkivel sem beszélni. Elnézett balra, leengedte az ablakot. Újra az ordítás. Felnézett, és most már látta, hogy a vezetőfülkéből kihajolva neki kiált valamit a buszvezető.
– Mit akarsz? – kérdezte kótyagos fejjel. Újra a kiáltás, de a szavak értelme nem jutott el hozzá.
– Húzzál már innen! – visszhangozott fejében. Igen, ez is egy jel. Akkor hazamegy, még nem jött el az ideje.
– Megyek már…motyogta magában, és bocsánatkérésként felemelte a kezét. Az ordítás nem akart szűnni.
– Hagyj már békén! – most már ő is ordított, majd elkezdte felemelni az ablakot, amikor a szavak már tisztán hatoltak tudatába; – Akkor menj a k*rva any*dba!
A hónapok óta benne gyűlő düh utat talált. Ahogy elment autója mellől a busz, kiszállt…
Legutóbbi hozzászólások